|
Port Aventura - kalandok öt földrészen
A spanyolországi nyaralásról elsősorban a Costa Brava turistáktól nyüzsgő tengerpartja juthat eszünkbe. Azonban kicsit délebbre, a Costa Dorada, vagyis az aranypart nemcsak hosszú, homokos partszakaszokat, hanem más különlegességeket is rejt.
Öt évvel ezelőtt az a fogalom, hogy fapados légitársaság, teljességgel ismeretlen volt. Ma már ezt a jelenséget senkinek sem kell bemutatni, de azt talán még nem mindenki tudja, hogy Magyarországról is egyre több desztináció kapcsolódik be a fapados körbe. Spanyolországba például már két ilyen légitársaság is indít járatokat, Barcelonába, illetve attól északra, Gironába. Így a tengerparti nyaralás egyre többek számára válik elérhetővé, ilyenkor pedig általában Lloret de Mar-t és környékét választják útjuk céljául. Akik azonban még aktívabb kikapcsolódásra vágynak, azoknak mindenképpen érdemes kicsit délebbre is tekinteni.
Nem is kell messze menni ahhoz, hogy elérjük a Tarragona és Salou között elhelyezkedő Port Aventura élményparkot, amely a maga nemében egyedülálló Európában. A Port Aventura tulajdonképpen nem más, mint egy tematikus park, vagyis egy óriási területre épített vidámpark, ahol akár egy hetet is el lehet tölteni anélkül, hogy megunnánk. Hogy egyáltalán felmérhessük a lehetőségeket, a legjobban tesszük, ha kezdésnek mindjárt körbeutazzuk a parkot kisvonattal. Gondolta volna, hogy vasutazva egy nap alatt bejárhatja a világot? Nos, ez úgy lehetséges, hogy a park területe öt különböző .földrészre. van osztva: Mediterránea, Polinézia, Kína, Mexikó és a Vadnyugat elképzelt világa elevenedik meg előttünk. Még felsorolni is nehéz lenne, annyi attrakció van itt: a hullámvasutak mindennemű fajtája, a legkisebbeknek valótól a felnőtt félelem-fokozatúakig, mint például a Kínában található Dragon Khan, az egyetlen 8-csavaros hullámvasút a világon. A Port Aventura gárdája egyébként minden évben előrukkol valami újjal: most például a szabadesés élményében lehet részünk a Hurakan Condor segítségével. Ehhez az .áldozatot 42 emelet magasra viszik, egy csőbe helyezik, majd egy ősi áldozati legenda történetébe burkolva 112 kilométeres sebességgel a mélybe taszítják. Aki azonban úgy érzi, hogy még nem készült fel teljesen a gravitáció legyőzésére, az nyugodtan élvezheti valamelyik vízi show-műsort, vagy a minden este megrendezett nagyszabású tűzijátékot, de betérhet egy country-kocsmába is. Éhét-szomját pedig egészen biztosan csillapítja majd a 34 étterem és bár valamelyike. Akinek mindez nem elég, az pedig gyorsan hűtse le magát a Port Aventurával egybeépült Caribe Aquatic Parkban.
Ennyi élmény után a park saját hoteljainak valamelyikében vagy például a közeli Salou városkában hajthatjuk álomra fejünket. A kedves, mégis elegáns üdülőhely, Salou új építésű, széles tereivel, pálmafákkal övezett tengerparti sétányaival ideális úti cél lehet. Gyermekekkel utazóknak amúgy jó tudni, hogy a szállodák itt olyannyira családbarátok, hogy szinte mindenhol eleve bent van két gyermekágy a szobákban, a szállásért és az ellátásért pedig csak a második gyermek után kell fizetni. A park egyébként mindössze egy órára van Barcelonától, így oda ugyanúgy ellátogathatunk, ha épp kultúrára szomjazunk - főleg, mert nagyon jó és olcsó a közlekedés Port Aventura és Barcelona vagy akár a gironai reptér között akár vonattal, akár busszal.
Az Ariadne Travel, amely elsőként veszi programjába ezt a nagyszerű úti célt, sokéves spanyolországi kiutaztató tapasztalatával komplett, mégis testre szabott package ajánlatokat kínál erre a desztinációra. Aki többet szeretne tudni, az látogasson el a www.NagyUtazas.hu oldalra.
|