A néptömeg közt volt a király szépséges leánya, Ariadné is, aki a hajóról leszállók között egy délceg termetű, derűs és csillogó szemű ifjút pillantott meg. Az ifjú Thészeusz volt, Aigeusz király fia, aki elhatározta, hogy bátran szembeszáll a Minotaurusszal. 

Ariadné tanácsára álmában kívánt véget vetni a tüzet okádó szörny életének. A lány egy gombolyag fonalat adott neki, hogy annak segítségével kitaláljon a Minotaurusz lakhelyéül szolgáló knosszoszi labirintusból. Mire a következő nap reggele megvirradt a Minotaurusz élettelenül hevert a földön, és mindenki annak örvendett, hogy az ifjak és leányok békességben visszatérhetnek Athénbe. 

Thészeusz a hajóraszállás előtt találkozott Ariadnéval, aki zokogásban tört ki annak hallatára, hogy soha többé nem láthatja a bátor ifjút. Az átkarolta és országába hívta, hogy ott is mindenki megcsodálhassa a lányt, aki megszabadította országa gyermekeit a vad Minotaurusztól. 

Ariadné sietve hajóra szállt, remélve hogy Thészeusz viszontszereti őt. Egynapi utazás után kikötötték a hajót, nagy lakomát csaptak a parton és nyugovóra tértek. Mikor másnap felkelt, észrevette, hogy egyedül van a parton. Könnyekben tört ki afelett érzett bánatában, hogy első szerelme így elhagyta. 

Egyszerre aztán egy hangot hallott, amely így szólt: "Én Dionüszosz vagyok a lakomák és mulatságok istene. Láttam, ahogy segítettél Thészeusznak, midőn a labirintusba ment a Minotaurusz ellen, s láttam azt is, ahogy hajnalban felszedték a horgonyt és nélküled indultak el Athén felé. Ne szomorkodj, Thészeusz nem érdemelte meg a szerelmed, én már akkor is szerettelek, amikor Thészeusz még el sem indult országod felé." Ariadné nem is sírt többet, Dionüszosz karjai közt elfeledte a szívtelen Thészeuszt, és a legszebb, legvidámabb asszonyként élt Dionüszosz országában.

vissza